Ez R. Webster Kehr 2013. szeptember 13-án közzétett cikkének fordítása.


A szerves kén/LIPH protokoll rákra

E protokoll célja, hogy jókora mennyiségű oxigént és más mikroorganizmus-ölő anyagot juttasson a ráksejtek belsejébe. Ezáltal ezek a sejtek visszaalakulnak normális sejtekké. Ezenkívül ez a protokoll minden sejtnek hasznára van, hiszen oxigénhez jutnak, és ez egészségessé teszi őket.

A szervek kizárólag sejtekből állnak, így a sejtek egészségessé tétele egyben a szervek egészségessé tételét is jelenti!!

E protokoll gondoskodik a fájdalomról és a gyulladásról, illetve sok más olyan tényezőről, amelyek fontosak a rákbeteg számára.

Ezt a protokollt MINDEN rákbeteg igényli, az ÖSSZES egyéb természetgyógyászati kezelés kiegészítőjeként szolgálhat, és sok esetben önmagában is használható. Viszont konkrét helyzetekre, ha szükséges, más kezelések elláthatnak konkrét funkciókat.

Emellett nagyon komoly beszámolókat kapok olyan emberektől, akik kifejezetten ennek a protokollnak tulajdonítják a sikerüket.


Friss információ az adagolásról – az új, 60 ml-es (2,0 oz) LIPH-es üvegcse!!!

Ez a cikk 75 ml-es (2,5 oz) LIPH-es üvegcséről beszél, amelyet beleöntünk egy 1 gallonos (3,8 l) korsónyi vízbe.

A cég most egy újabb, 60 ml-es (2,0 oz) LIPH-es üvegcsét árusít. Ez az új változat töményebb, mint a régi,
így a használati utasítás pontosan ugyanaz. Öntsük bele az egész 60 ml-es üvegcsét egy gallon (3,8 liter) vízbe, és
ugyanazokat az eredményeket kapjuk!!


1. biztonsági figyelmeztetés:

Ne fogyasszunk szerves ként, ha nagy adagban fogyasztunk aszpirint vagy bármilyen típusú vérhígítót!!

2. biztonsági figyelmeztetés:

Ez a protokoll szinergikus a kemoterápiával: hatásosabbá és kevésbé ártalmassá teszi a kemoterápiát!! De ha bármilyen más típusú vényköteles szert használunk, NE használjunk szerves ként addig, amíg meg nem beszéltük a gyógyszerészünkkel és az orvosunkkal a szerves kén nagy adagokban való használatát (2-3 EVŐkanálnyi kristály naponta) a vényköteles szer mellett. A gyógyszerészek ennek végzéséért kapják a fizetést.

3. biztonsági figyelmeztetés:

Ne igyunk semmilyen formájú csapvizet e protokoll közben, mivel a csapvíz klórt tartalmaz, amely semlegesítheti az MSM-et. Ha csapvizet kell innunk, használjuk a melegvíz-csapot, ha pedig hideg vizet akarunk használni, akkor gondoskodjunk róla, hogy használat előtt álljon legalább egy órán át.


1. Szerves kén (valódi MSM!!)

A szerves kén BIZTOS, hogy MSM, az MSM viszont nem feltétlenül szerves kén. Ne vegyünk olyan MSM-et, amelynél nem vagyunk biztosak benne, hogy az színtiszta szerves kén (vagyis nincsenek benne töltőanyagok vagy vegyi anyagok). Ez a website javasol egy „szerves kén”-forgalmazót, amely tiszta MSM-et árusít.

A „szerves kénes víz” úgy készül, hogy 12 EVŐkanál valódi szerves ként beleteszünk egy 1 gallonos (3,8 liter) korsó tisztított vízbe (amelyben NULLA klór van). Nem használnék desztillált vizet, mivel nem jó túl sok desztillált vizet fogyasztani, mert kiszívhatja az ásványi anyagokat a testből. Használjunk például „tisztított vizet”.

Ha csapvizet használunk, akkor vagy használjuk a melegvíz-csapból jövő csapvizet (és hagyjuk kihűlni), vagy hagyjuk állni a vizet legalább egy órán át, mielőtt bármilyen szerves ként beleteszünk!!!

A szerves kén adagolása (víz nélkül): 1 EVŐkanál naponta kétszer. De ha az 1 gallonos korsóval készítünk „szerves kénes vizet”, és 12 EVŐkanál szerves ként rakunk a palackba, akkor a betegnek az 1 gallon 1/6-át kell elfogyasztania naponta, hogy meglegyen a 2 EVŐkanál tiszta szerves kénnek megfelelő mennyiség.

Másként kifejezve, a betegnek naponta kétszer 3,5 dl „szerves kénes vizet” kell fogyasztania, hogy meglegyen a 2 EVŐkanál tiszta szerves kénnek megfelelő mennyiség.

Azoknak viszont, akik kemoterápiát kaptak, vagy jelenleg kemoterápiát kapnak, naponta 3-szor kell 1 EVŐkanállal fogyasztaniuk. Ez azt jelenti, hogy az 1 gallonos korsó „szerves kénes víznek” 1/4-ét kell elfogyasztaniuk. Ez naponta háromszor 12 EVŐkanál „szerves kénes víz”.

A valódi szerves kén képes lehet leküzdeni a fájdalmat (mert oxigént juttat a sejtek belsejébe), és képes lehet leküzdeni a gyulladást (ugyanebből az okból). De ez az oxigén képes megölni a mikroorganizmusokat is a ráksejteken belül, és ez aztán visszaalakíthatja a ráksejteket normális sejtekké. Lásd a „Mi okozza a rákot?” cikket, amelynek linkje megtalálható a bal oldali hasábban a linkek listájában.

Képes lehet 12 óránként kiszedni a sejtből a „hulladékot”. Képes lehet megszabadulni a nehézfémektől is, ami sok rákbeteg számára, illetve a legtöbb agyi rendellenességgel küzdő beteg számára fontos. Ez azt is jelenti, hogy az agyköddel küzdő rákbetegeknek hasznuk származhat ebből a kezelésből, attól függően, hogy mi okozza az agyködöt.

Bár a szerves kén önmagában is kiváló rákkezelés, a LIPH hozzáadása olyan, mint csokoládéöntetet adni hozzá a vaníliafagylalthoz.

A valódi „szerves kén” (organic sulfur) és a gyengébb minőségű MSM közötti különbség olyan fontos, hogy ez jelentheti a különbséget élet és halál között, amikor ezt a protokollt használjuk!!!

A levegő 21%-ban oxigén. A víz 89%-ban oxigén. A levegőből származó oxigén eljut a tüdőbe, a szívbe és az izmokba. A sejteken belülre viszont a vízből származó oxigénnek kell bejutnia, hogy egyrészt egészségessé tegye a sejteket, energiát adjon nekik, másrészt pedig, hogy megölje a mikroorganizmusokat a sejteken belül.

A valódi szerves kén az, ami fogja a vízből az oxigént, és elszállítja az oxigént a sejteken belülre. Ez a ráksejteken belülre bejutó oxigén mennyiségének megugrását okozza.

Semmilyen módon nem lehet leírni a valódi szerves kén fontosságát a rák, az agyi rendellenességek és sok más egészségügyi állapot kezelésében!! Az emberi test minden része (köztük az agy) sejtekből áll. Ként és oxigént juttatni ezeknek a sejteknek a belsejébe minden szempontból döntő fontosságú az egészségre nézve!!

A szerves kén 1 font (0,45 kg) súlyú csomagokban kapható. Költségkímélőbb 2 fontot (azaz 2 csomagot) rendelni egyszerre. Íme egy jóváhagyott forgalmazó „szerves kén” vásárlásához:

H2O Air Water America


2. NULLA klóros víz bevitele

SOHA, SEMMI szín alatt nem szabad olyan vizet vagy bármilyen más folyadékot inni, amelyben klór van!!!

A vízben lévő klór lerontja a valódi szerves kén hatóerejét. A klór nem mást tesz, mint megakadályozza, hogy az oxigén bejusson a sejtek belsejébe. Szükséges meggyőződni róla, hogy semennyi klórt ne fogyasszunk.

EZ A RÉSZ EGÉSZ NAPRA VONATKOZIK, NEM CSUPÁN ARRA, AMIKOR A VALÓDI SZERVES KÉNES VIZET CSINÁLJUK!!!

Többféle módon lehet biztosítani, hogy ne fogyasszunk klóros vizet.

Először is, amikor vizet iszunk, ezt kizárólag a csap „meleg vizes” oldalából tegyük, akkor is, ha a víz hideg. A melegvíz-tartályból jövő vízből – még akkor is, ha hideg – már eloszlott a klór.

Az is fontos, hogy ne fogyasszuk a csap „meleg vizes” oldalából jövő vizet addig, amíg néhány másodpercig nem folyattuk, hogy biztosan ne legyen már hideg víz a csövekben.

Egy másik mód a klórtól való megszabadulásra, hogy egy-két citrom levét a csapvízbe facsarjuk, és állni hagyjuk legalább 20 percig!! Ez is biztosítja, hogy a klór eloszoljon.


3. Igyunk elegendő nem klórozott vizet

Minden testsúly-kg-ra fogyasszunk harmadannyi dl nem klórozott vizet.

Például, ha a beteg 75 kg súlyú, akkor legalább 25 dl (2,5 liter) nem klórozott vizet kell innia ennek a protokollnak a támogatására.

Ezt a vizet a nap során elosztva kell meginni.


4. Menjünk ki a napra naponta 30 percre

A napból jövő ultraibolya fény fontos ehhez a protokollhoz. Minimum az arcot és a csupasz karokat érnie kell a napfénynek mindennap fél órán át. A felhős napok – annak kivételével, amikor nagyon vastag a felhőréteg – beleszámítanak ebbe az időbe.

Akik nem tudnak kimenni a napra (egészségügyi okból vagy az időjárás miatt), használhatnak ultraibolya A lámpát házon belül. NE használjunk ultraibolya B vagy ultraibolya C lámpát.

NEM javaslom a „kunkori” „fekete fényű” körtéket, mivel nem vagyok meggyőződve róla, hogy ezek valódi ultraibolya lámpák. Ehelyett a „fekete lámpa”-ként reklámozott „rúdlámpákat” (egyenes égőket) használnám, amelyeket tinédzserpartikhoz használnak.

Kaphatók mindenhol, ahol partikellékeket árulnak (tinédzserpartikhoz). Ezeket az interneten is árusítják.

Például a személy feküdhet a padlón vagy az ágyon, és lehet egy lámpa a csupasz lába mellett, akár oldalt, akár a lába felett. A teljes fekete lámpának hús mellett vagy fölött kell lennie.

Ezenkívül nem használnám ott, ahol a fej van, mert fennáll a fogtöméshez használt amalgám felszabadulásának kockázata. Használjuk a lábat, a kart vagy a törzset, de mindenképpen legyen a nyak alatt.

Engem foglalkoztat még a dehidratáció veszélye is, ha a személy ultraibolya A lámpát használ (az ICRF-nél kutattuk az ultraibolya fényt, hogy megértsük a biztonságossági szempontokat). Tegyünk egy nedves ruhát a bőrre az ultraibolya lámpa használata UTÁN néhány percre.


5. Fogyasszunk naponta 1/2 TEÁSkanál „Real Salt” sót

A „Real Salt” egy bizonyos márkájú só, amely tele van óriási számú természetes ásványi anyaggal, amelyek fontosak az oxigénszállításhoz és sok más célra.

Lásd a következő website-ot a termék megvásárlásához (az adagolás naponta 1/2 TEÁSkanál):

Real Salt Vendor


6. Egy-két csepp 5%-os Lugol’s Iodine (jód)

Az Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatal korlátozta a jód bizonyos koncentrációkban és mennyiségekben való forgalmazását a nagyközönség számára.

Az adagja egy vagy két csepp naponta. Én beletenném egy kis pohár tisztított vízbe.

A következő website forgalmazza az 5% Lugol’s Iodine-t [5% elemi jód és 10% kálium-jodid desztillált vizes oldata], és valószínűleg korlátozza, hogy vásárlásonként 1 üvegcsével lehet venni belőle:

Voice of Eden website



E protokoll LIPH részéről

A LIPH a sikeressége alapján szerepel itt, amit több kutatási területen és a tényleges használatban mutatott. A LIPH-et kombináljuk arra szolgáló ismert módszerekkel, hogy bejuttassuk a ráksejtek belsejébe, ahol meg tudja ölni a mikroorganizmusokat.

A LIPH már gyógyított meg MRSA-t, amely az egyik legveszélyesebb bakteriális betegség a Földön. Tehát nincs okunk kételkedni abban, hogy megöli azokat a mikroorganizmusokat, amelyek a ráksejtek belsejében vannak, és lehetővé teszi, hogy a ráksejtek visszaalakuljanak normális sejtekké.

Nagyon lenyűgöző beszámolók szólnak mellette olyan emberekről, akik előrehaladott rákbetegek voltak, és nem használtak más alternatív gyógyászati protokollt, csak a LIPH-et (ráadásul DMSO vagy MSM nélkül).

A termék neve „Alkaline Mineral Supplement Concentrate” vagy „Alkaline Concentrate” vagy „Liph Immune Boosting Concentrate”.

Az egyik forgalmazó website-ja fenn van ezen a weboldalon (az adagolás lejjebb szerepel):

LIPH-forgalmazó (csak a 2,0 oz és 2,5 oz méretű üvegcséket vásároljuk)


A „LIPH-es víz” készítése (EGYgallonos [3,8 liter] műanyag korsó szükséges)

FIGYELMEZTETÉS: A LIPH nagyon tömény folyadék. NE használjuk a Liphet közvetlenül az üvegcséből. MINDIG öntsük bele az egész üvegcse LIPH-et 1 gallon (3,8 liter) vízbe. MINDEN ADAG LIPH-et az EGYGALLONOS vizes palackból veszünk.

A LIPH egy folyadék, és kis, 75 ml-es (2,5 oz) üvegcsében van. Az egész 75 ml-es üveget bele kell önteni 1 gallon desztillált vagy tisztított vízbe. A tartálynak MŰANYAGBÓL KELL LENNIE, mert az üveg szilícium-dioxidot tartalmazhat, amely hozzákötődhet némi LIPH-es vízhez.

Figyeljük meg, hogy az „MSM-es víz”-nek egygallonos üvegkorsóban kell lennie, a „LIPH-es víz”-nek pedig egygallonos műanyag korsóban.

Ez azt jelenti, hogy az MSM és a LIPH soha nem lesz ugyanabban a tartóban. Ha össze akarjuk keverni az „MSM-es vizet” és a „LIPH-es vizet”, akkor tegyük a „LIPH-es vizet” egy műanyag ivópohárba, és aztán tegyük hozzá az „MSM-es vizet”. A LIPH-es víznek soha nem szabad üveggel érintkeznie, egy pillanatra sem!!

Ez tehát az ebben a protokollban használt „LIPH-es víz”. Minden „adag” „LIPH-es víz” az EGYGALLONOS műanyag korsóból jön!!!



Az MSM/LIPH-protokoll

Mielőtt elkezdenénk ennek a protokollnak a LIPH részét, használjuk a szerveskén-protokollt három-négy napig. Ez a protokoll egyszerűsítése érdekében történik, hogy ne legyen szükség fokozatos adagnövelésre a LIPH használatánál.

Amikor már a LIPH-et is elkezdtük, mindig, amikor a szerves ként elfogyasztjuk (tehát naponta kétszer), fogyasszuk el a LIPH-et ugyanakkor vagy a következő 15 percen belül.

A szerves kén adagolása már meg volt adva: ez 1 gallon szerves kénes víz 1/12-e, de valójában használjunk naponta kétszer 3,5 dl-t.

NE FELEDJÜK: Minden „adag” „LIPH-es víz” az EGYGALLONOS műanyag korsóból jön!!!

A LIPH adagja (a „LIPH-es vizet” tartalmazó műanyag palackból) mindig 4 EVŐkanál, valahányszor a szerves ként fogyasztjuk. 4 evőkanál LIPH-es víz egyenlő 60 ml (0,6 dl) LIPH-es vízzel. Ezt naponta kétszer fogyasztjuk, ami azt jelenti, hogy naponta 120 ml (1,2 dl) LIPH-es vizet fogyasztunk.

Ezt az adagot előrehaladott betegek esetén néhány hétig meg lehet duplázni.

A lényeg annyi, hogy naponta kétszer fogyasszunk:

3,5 dl szerves kénes vizet és

0,6 dl (4 EVŐkanál) LIPH-es vizet.

Ne együnk vagy igyunk semmit az e két termék elfogyasztását követő órában!!

Összefoglalva, naponta kétszer egy órát teszünk félre erre a protokollra. Az óra kezdetén elfogyasztjuk a szerves ként. Vagy azonnal, vagy bármikor a következő tizenöt percben elfogyasztjuk a LIPH-et. Az óra hátralévő részében vízen kívül nem fogyasztunk semmit.



Támogatás ehhez a protokollhoz

Ha úgy dönt, hogy ezt a protokollt használja, még ha másik protokollt is használ e mellett, a támogatás ingyenes. Igyekszünk nyomon követni azokat, akik ezt a protokollt használják. Kérem, vegye fel velem a kapcsolatot:

Webster Kehr e-mail